Biros Péter Hivatalos Honlapja
A 13-as
     
Klub
     
\\\\Chat\\\\
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Vissza

KEZDŐLAP

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
EUROLIGA 2010./11.
EUROLIGA 2010./11. : Spanyol győzelem az Euroligában (frissítve a tabella állásával)

Spanyol győzelem az Euroligában (frissítve a tabella állásával)

Vereséggel startoltunk az Euroliga első csoportkörének első mérkőzésén, ma délelőtt Barcelonában. A San Sebastia uszodában rendezett összecsapáson a háigazda végig vezetve, magabiztosan zsebelte be a három pontot. Több elkerülhető gólt kaptunk (lefordulásokból), megnyerni pedig csak az utolsó negyedet sikerült. Bár a mérkőzésen nagyon nem játszottunk jól (védekezés), a játék képének megítéléséhez hozzátartozik az a körülmény is, hogy a bíráskodás színvonala hagyott némi kivánni valót maga után. A mérkőzésen összesen hat ötméterest ítélet született, az emberelőny mutató az utolsó negyedig a hazai csapatnak kedvezett, volt egy meg nem adott találatunk, illetve az utolsó fél perc megítélése sem volt teljesen "szabályszerű".
A bírókkal természetesen nem "illik" részletekbe menően foglalkozni, ehhez azonban "jól" kell játszani. Biros Péter a találkozón három gólt szerzett.
Folytatás a Magyar Kupában november 20-án, este 18:30-kor a Szőnyiben. Ellenfél a Szeged.


A mérkőzésről:

A hazaiak már az első negyedben éreztették "ki az úr a háznál". Bár a találkozó Graham labdaelhozatalával és Hosnyánszky fórtalálatával indult, a házigazdák az első egri gólt követően hamar egyenlítettek, sőt a vezetést is megszerezték. Mindkét fórjuknak Valles volt a befejező embere, Espanol pedig lefordulásból volt eredményes. 3:1

A második negyedben Espanol ötöse révén már közte néggyel mentek, mikor Feltham végre átlőtte a védelmet. Biros lefordulása után azonban a várt felzárkózás elmaradt, előbb Espanol értékesítette a következő spanyol ötöst, majd Ciric mattolta akcióban sikeresen Szecskát. 6:3

A harmadik negyedben ugyan tartottuk magunkat, a különbséget azonban ezúttal sem sikerült csökkenteni. De Lera lefordulás találata után Biros értékesített egy egri ötöst, majd David Martin süllyesztette el fórban Szécsit. Binder a legjobbkor -négy gólos spanyol vezetésnél- csökkentette a különbséget, de Vallest ma nem tudtuk fogni. A negyed utolsó találata végül Biros nevéhez fűződött. 9:6

A negyedik negyed elején aztán végre mi is kaptunk egy ötméterest (Hosnyánszky). Az öröm azonban korai volt, a bírók szerint ugyanis a spanyoloknak is járt egy (Espanol). Varga Zsolt lövésével hamarosan két találatra csökkent a két csapat közti különbség, de az egri időkérés utáni helyzetet Binder nem tudta értékesíteni. Kis Gábor szerencsére igen, de Sztavropulosz bíró nem találta érvényesnek a találatot. Szerencsére Kicsi ezt máshogy gondolta, így végül egy gólra zárkóztunk fel. Az utolsó fél percben volt lehetőségünk egyenlíteni, a labda körbe is járt, de a kísérlet nem sikerült. Más kérdés, hogy a támadőidőt jelző óra elromlott, így lehetőség lett volna újrajátszatni az akciót. A bírók szerint erre nem volt szükség, így maradt a 10:9.

Statisztika:

CNA Barceloneta - ZF-Eger 10:9 (3:1, 3:2, 3:3, 1:3)
Barcelona, 200 néző: V.. Marc Levin (izraeli), Nikolaosz Sztavropulosz (görög)
BARCELONETA: Lopez Pinedo - Vrlic, Martin 1, Csirics 1, ESPANOL 4, Minguell, Monpeat, Delgado, VALLES 3, Fernandez, Roca, De Lera 1, Fandos. Edző: Santi Fernandez.
EGER: Szécsi - Graham, Hosnyánszky 2, Bundschuh, Kis G. 1, Biros 3, Hegedüs. Cs.: Binder 1, Feltham 1, Varga Zs. 1, Kovács G., Petrovai, Kotsidisz. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 7/4.
Ötméteresből: 4/3, ill. 2/2.
Kipontozódott: Bundschuh (25.), Minguell (28.)


Házi góllövőlista:
Biros 3
Hosnyánszky 2
Binder 1
Feltham 1
Kis G. 1
Varga Zsolt 1

További EL eredmények, a tabella állása (len.org):
 
A csoport:
Csapatok  M   Gy   D     V    LG    KG   GK    P 
  V.K. Primorac Kotor (MNE) 1 1 0 0  14   7   7  3
  Szeged Beton (HUN) 1 0 1 0  9   9   0  1
  Teva Vasas Uniqa Budapest (HUN) 1 0 1 0  9   9   0  1
  PVK Jadran HERCEG NOVI () 1 0 0 1  7   14   -7  0

B csoport:
Csapatok   M  Gy   D     V    LG   KG  GK   P
  Ferla ProRecco (ITA) 1 1 0 0  16   5   11  3
  Vaterpolo Klub BUDVA Mtel (MNE) 1 1 0 0  9   7   2  3
  VK Vojvodina NOVI SAD (SRB) 1 0 0 1  7   9   -2  0
  Spartak Volgograd (RUS) 1 0 0 1  5   16   -11  0

C csoport:
Csapatok  M  Gy    D     V    LG    KG   GK    P 
  HAVK Mladost Zagreb (CRO) 1 1 0 0  10   8   2  3
  CN Barcelona (ESP) 1 1 0 0  10   8   2  3
  Olympiacos SC (GRE) 1 0 0 1  8   10   -2  0
  Partizan Raiffeisen BELGRADE () 1 0 0 1  8   10   -2  0

D csoport:
Csapatok  M   Gy   D    V   LG KG   GK    P 
  JUG Croatia Osiguranje (CRO) 1 1 0 0  12   7   5  3
  Club Natació Atlètic Barceloneta (ESP) 1 1 0 0  10   9   1  3
  ZF Eger (HUN) 1 0 0 1  9   10   -1  0
  Primorje Erste Banka Rijeka (CRO) 1 0 0 1  7   12   -5  0

Még nincs hozzászólás.
     
Vezérfonal

"Aki nagyon messziről indul, az nagyon messzire mehet. Mert van egy olyan belső hajtóereje..."

/Kemény Ferenc/

     
Sport-történelem
     
Válogatott
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre