|
Meglepő döntetlen a németek ellen
Szokatlanul nyögvenyelősen, a vártnál kevesebb gólt lőve, dekoncentráltan pólózva játszottunk a római VB második csoportmérkőzésén. Főleg a támadó játékunk döcögött (23 találatból csupán 7 lett gól), a védelmünk kifejezetten jól zárt, bár a mérkőzés vége felé az is lazulni kezdett. Gergely Pista teljesítményére azonban nem lehet panasz. Ahogy a német kapuséra, a 40 éves Tschigir-re sem. Jól kezdtünk, de a németek igen motiváltan pólóztak, így az első negyed végén már német vezetéssel úszhattunk szusszanni. Később hiába vezettünk kétszer is két góllal, a "fritzek" folyamatos tűz alatt tartották a hálót, így -a sok közös gyakorlásnak is hála- döntetlennel végződött a mérkőzés. Így a csoportelsőségünk a gólkülönbségtől függ, amit a Dél-Afrika elleni mérkőzésen kozmetikázhatunk pénteken 13:30-kor (M1). Biros Péter 1 találatot szerzett.
Statisztika:
Magyarország-Németország: 7-7 (2-3, 1-0, 2-1, 2-3)
Világbajnokság, csoportmérkőzés, Róma v.:Peris Nenad (CRO), Borell Sergio (ESP)
Gólszerzők: Hosnyánszky 3, Madaras, Biros, Varga Dániel, Kis Gábor 1, Politze 3, Savic 2,Mackeben, Stamm 1
Gól emberelőnyből: 2/6 ill. 1/3
Gól ötméteresből: 0/1 ill. -
A mérkőzésről:
Az első negyedben Varga Dani és Kis Gábor szerezte a magyar válogatott első két találatát. Sajnos ezután Politze-percek következtek (2:2), majd Savic góljával fordítottak Hagen Stamm fiai.
A második negyedben csak egy -egyenlítő- gól esett: Hosnyánszky emelkedett falból és húzta rá Kiss Gergő passzát.
A harmadik negyedben Madaras átlövése után Biros is lefordult, így először volt két gól a különbség a két válogatott között. Már-már fellélegeztünk, mikor Mackeben talált be jobbszélről Gergely hálójába.
A negyedik negyedben Hosnyánszky és Politze volt az első két gól szerzője, a bíró pedig hiába ítélt nekünk ötméterest Mackebenről, Kiss Gergő ezúttal nem talált be. Savics és Hosnyánszky adok kapokja után azonban Stamm is beköszön, így beállítva a mérkőzés végeredményét.
Házi góllövőlista:
Hosnyánszky Norbert: 5
Biros Péter: 4
Kis Gábor: 3
Madaras Norbert: 3
Kiss Gergely: 2
Varga II. Zsolt: 2
Varga Dániel: 2
Varga Dénes: 1
Az A csoport állása:
1. Németország 3 pont (21:11)
2. MAGYARORSZÁG 3 pont (22:13)
3. Kanada 2 pont (18:16)
4. Dél-Afrika 0 pont (5:26)
07.22.
A
Magyarország - Németország: 7:7 (2:3, 1:0, 2:1, 2:3)
Dél-afrikai Köztársaság - Kanada: 1:12 (1:2, 0:4, 0:1, 0:5)
B
Brazília - Kína: 5:9 (0:1, 3:2, 0:3, 2:3)
Montenegró - Horvátország: 5:11 (2:4, 2:2, 0:5, 1:0)
C
Spanyolország - Ausztrália: 13:10 (3:2, 3:2, 5:2, 2:4)
Kazahsztán - Szerbia: 3:20 (1:4, 1:7, 1:3, 0:6)
D
Spanyolország - Ausztrália: 13:10 (3:2, 3:2, 5:2, 2:4)
Kazahsztán - Szerbia: 3:20 (1:4, 1:7, 1:3, 0:6)
B csoport állása:
1. Horvátország 4 pont (16:7)
2. Montenegró 2 pont (19:15)
3. Kína 2 pont (13:19)
4. Brazília 0 pont (7:20)
C csoport állása:
1. Spanyolország 4 pont (24:19)
2. Ausztrália 2 pont (24:20)
3. Szerbia 2 pont (12:31)
4. Kazahsztán 0 pont (10:34)
D csoport állása:
1. USA 4 pont (22:14)
2. Románia 4 pont (12:9)
3. Olaszország 0 pont (13:14)
4. Macedónia 0 pont (10:19)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK ÉS A CSOPORTOK ÁLLÁSA
| |