Biros Péter Hivatalos Honlapja
A 13-as
     
Klub
     
\\\\Chat\\\\
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Vissza

KEZDŐLAP

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
MAGYAR KUPA 2008.-2010.
MAGYAR KUPA 2008.-2010. : Visszavágó, újabb Szivós-Biros párharccal: A Honvéd a kupa elődöntőjében ismét az Egerrel csatázik

Visszavágó, újabb Szivós-Biros párharccal: A Honvéd a kupa elődöntőjében ismét az Egerrel csatázik

Szivós Márton ma is "Petiként" emlegeti Biros Pétert, utóbbi pedig "Marciként" a Domino Honvéd átlövőjét, pedig a mostani már a harmadik olyan idény, amikor egymás ellen játszanak és nem együtt, úgy, mint amikor még mind a ketten a Kőér utcai együttest erősítették.


- Eleinte nagyon furcsán éreztem magamat amikor 2007-ben Egerbe igazoltam és a Domino elleni mérkőzéseken egykori csapatom legyőzése lett a cél. Az idő múlásával változott a helyzet, a barátság változatlan közöttünk, de ma már teljesen mindegy a számomra, hogy a Vasas, a Szeged vagy éppen a Honvéd a soron következő ellenfél - nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter (33) a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának annak apropóján, hogy az elmúlt hétfőn Domino Honvéd-ZF Eger bajnoki rangadót rendeztek a Kőér utcában, szombaton pedig ugyanez a két csapat a Magyar Kupa elődöntőjében küzd meg egymással.

Hétfőn a ZF Eger sokáig biztos győztesnek látszott, még a hajrához is három gólos előnnyel érkezett, a forduló legváltozatosabb mérkőzését azonban a házigazda Domino Honvéd nyerte 11-10-re.

- Egészen buta hibák sorát követtük el és a fegyelmezetlenség meg is bosszulta magát - ismerte el a tavaly Európa, majd a világ legjobb játékosának megválasztott Biros Péter. - Remélem nem fognak megsértődni a volt csapatom tagjai, különösen Gergely, Paján és Szivós, akikkel sokszor ünnepeltünk nagy sikereket, de ezt a meccset igazából nem ők nyerték meg, hanem mi vesztettük el. A Magyar Kupa elődöntőjében ezt most be is bizonyíthatjuk...

Az Egernek hétfőn három gólt dobó és a mérkőzés több szakaszában is éppen Biros Péterrel szembe kerülő Szivós Márton nem cáfolta meg az egri átlövő állítását, csak kiegészítette az ellenfél hírességének szavait.

- Én inkább azt mondanám, hogy a mérkőzés elejét mi, a végét pedig az Eger veszítette el, a két "vereség" között viszont ég és föld a különbség - vette át a szót Szivós Márton (28) (fotó). - A gyorsan bekapott három gól és a közben kihagyott helyzeteink után összeszorítottuk a fogunkat és bár a hátrányunk folyamatos ledolgozása nagyon sokat kivett belőlünk, a hajrá feszült perceiben mi összpontosítottunk jobban, és úgy tűnt, hogy erővel is jobban bírtuk. Kellett ez a siker a két bajnoki vereségünk után és a "bizonyíték" arra, hogy a magyar élmezőnyben jelenleg nincs legyőzhetetlen csapat. Egyébként minden meccsen a végeredmény számít, az csak a történethez tartozik, hogy a mérkőzés közben ki és mennyire vezetett...

Ahogy Egerben a TEVA-VasasPlaket egy gólos vereséget szenvedett, ugyanúgy egyetlen találat döntött a Szeged Beton VE javára a Domino, illetve a Domino örömére a ZF Eger elleni összecsapásokon, ami már önmagában is arra utal, hogy a magyar bajnokság legjobbjainak az eddiginél is jobban meg kell küzdeniük a sikerekért.

- Bár a Magyar Kupa elődöntőjébe a papírformának megfelelően a Vasas, az Eger, a Szeged és a Domino jutott be, innen kezdve, tehát a szombati két meccsen, majd a vasárnapi döntőben több forgatókönyv is megvalósulhat - vélekedett Biros Péter arra célozva, hogy a hétvégén kiegyenlített kupameccsekre és valószínűleg újabb egygólos győzelmekre lehet számítani. - Az igazat megvallva a négy elődöntős közül bármelyik kupagyőztes lehet, én "hivatalból" az Egerre tippelek.

- A magyar mezőny legjobbja pillanatnyilag a Vasas, és kimondható, hogy mögötte a második legjobb az Eger - hangsúlyozta Szivós Márton, de gyorsan hozzátette, hogy a megfiatalított Dominónak szombaton is a ZF Eger legyőzése, másképpen fogalmazva a döntőbe jutás a célja.

Tegnap, 14:40, Forrás: T-Mobile /Sportfórum

Még nincs hozzászólás.
     
Vezérfonal

"Aki nagyon messziről indul, az nagyon messzire mehet. Mert van egy olyan belső hajtóereje..."

/Kemény Ferenc/

     
Sport-történelem
     
Válogatott
     

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon