Biros Péter Hivatalos Honlapja
A 13-as
     
Klub
     
\\\\Chat\\\\
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Vissza

KEZDŐLAP

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
FELKÉSZÜLÉSEK 2009.
FELKÉSZÜLÉSEK 2009. : Magyarország-Németország 12:6

Magyarország-Németország 12:6


Tegnap 17 válogatott játékos utazott a bukaresti háromnapos nemzetközi tornára, ahol ma a németek ellen kezdtünk. Csak úgy, magyarosan. A találkozót jól jellemzi, hogy a "sortüzünk" hatására 6:0-nál vették be először a kapunkat, így bár az utolsó negyedet sikerült megnyerniük, egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk. Szécsi és Mátyás ezúttal a lelátóról figyelték az eseményeket.
Biros Péter három találatot szerzett.

A mérkőzés alapvetően eléggé "brusztos" jellegűre sikeredett,  Varga II. Zsolt szeme meg is sérült, szerencsére nem komolyan.
A németekkel egy csoportban vagyunk a római VB-n, így a kapitány sokat próbálgatta az új figurákat (Török Béla pl. bekkelt, Varga Dénes pedig centerezett is), gyakoroltatta az emberelőnyöket -ez utóbbi nem nagyon ment-.
Ránk jellemzően, a sikeres kezdés után kicsit "leült" a csapat, de messze vagyunk még a VB formától.
A kapuban az első két negyedben Gergely István, azután Nagy Viktor taposott.

 

A mérkőzésről:

Az első negyedben ugyan a németek hozták el a -"pekingi"- labdát, de Biros rögtön betalált lefordulásból. Őt Kiss Gergő követte, aki a Kicsi elleni támadást torolta meg a tőle szokásos módon. Doktorunk azonban nem állt meg egy találatnál, a következő támadásnál "ejtésből" oktatta egy kicsit a német kapust.

A második negyedben mi voltunk a gyorsabbak és Biros a balszélről ismét beköszönt. Fácánt Kiss Gergő követte átlövésből, majd megcsodálhattunk egy csodaszép kísérletet Varga Dénestől, aki ejtéssel próbálkozott. A következő fórnál azonban javított és ütemtelenül elengedte a játékszert, ami ezúttal utat talált a kapuba. Politze percei következtek a negyed végén, két találata közé ugyanakkor ékelődött egy Szivós bomba. 7:2

A harmadik negyedben Szivós Márton ott folytatta, ahol a másodikban abbahagyta. Őt Hosnyánszky "flikk-flakk"-ja követte. A következő percekben a németeké volt a főszerep; Schüler nevéhez méltón, de betalált, majd Oeler is kozmetikázta a mérleget. Kicsi ezután Biros passzát értékesítve szerezte meg a tizedik magyar találatot. Őt Peti követte egy rá jellemző megúszás góllal.

A negyedik negyedben jópár eseménytelen támadás után Oeler eszmélt először, majd Szavics is betalált. Nálunk a becsület-gól azért ebben a nyolc percben is megvolt; a végrehajtó a négy találatos Kiss Gergő volt.

Magyarország-Németország 12:6 (3:0, 4:2, 4:2, 1:2)
Gólszerzők: Kiss G. 4, Biros 3, Szivós 2, Hosnyánszky, Kis G., Varga Dénes, illetve Politze, Oeler 2-2, Schüler, Szavics.

A másik mérkőzés:
Románia-Oroszország: 9:4 (3:2, 1:0, 2:1, 3:1)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     
Vezérfonal

"Aki nagyon messziről indul, az nagyon messzire mehet. Mert van egy olyan belső hajtóereje..."

/Kemény Ferenc/

     
Sport-történelem
     
Válogatott
     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre