|
Spanyol győzelem az Euroligában (frissítve a tabella állásával)
Vereséggel startoltunk az Euroliga első csoportkörének első mérkőzésén, ma délelőtt Barcelonában. A San Sebastia uszodában rendezett összecsapáson a háigazda végig vezetve, magabiztosan zsebelte be a három pontot. Több elkerülhető gólt kaptunk (lefordulásokból), megnyerni pedig csak az utolsó negyedet sikerült. Bár a mérkőzésen nagyon nem játszottunk jól (védekezés), a játék képének megítéléséhez hozzátartozik az a körülmény is, hogy a bíráskodás színvonala hagyott némi kivánni valót maga után. A mérkőzésen összesen hat ötméterest ítélet született, az emberelőny mutató az utolsó negyedig a hazai csapatnak kedvezett, volt egy meg nem adott találatunk, illetve az utolsó fél perc megítélése sem volt teljesen "szabályszerű".
A bírókkal természetesen nem "illik" részletekbe menően foglalkozni, ehhez azonban "jól" kell játszani. Biros Péter a találkozón három gólt szerzett.
Folytatás a Magyar Kupában november 20-án, este 18:30-kor a Szőnyiben. Ellenfél a Szeged.
A mérkőzésről:
A hazaiak már az első negyedben éreztették "ki az úr a háznál". Bár a találkozó Graham labdaelhozatalával és Hosnyánszky fórtalálatával indult, a házigazdák az első egri gólt követően hamar egyenlítettek, sőt a vezetést is megszerezték. Mindkét fórjuknak Valles volt a befejező embere, Espanol pedig lefordulásból volt eredményes. 3:1
A második negyedben Espanol ötöse révén már közte néggyel mentek, mikor Feltham végre átlőtte a védelmet. Biros lefordulása után azonban a várt felzárkózás elmaradt, előbb Espanol értékesítette a következő spanyol ötöst, majd Ciric mattolta akcióban sikeresen Szecskát. 6:3
A harmadik negyedben ugyan tartottuk magunkat, a különbséget azonban ezúttal sem sikerült csökkenteni. De Lera lefordulás találata után Biros értékesített egy egri ötöst, majd David Martin süllyesztette el fórban Szécsit. Binder a legjobbkor -négy gólos spanyol vezetésnél- csökkentette a különbséget, de Vallest ma nem tudtuk fogni. A negyed utolsó találata végül Biros nevéhez fűződött. 9:6
A negyedik negyed elején aztán végre mi is kaptunk egy ötméterest (Hosnyánszky). Az öröm azonban korai volt, a bírók szerint ugyanis a spanyoloknak is járt egy (Espanol). Varga Zsolt lövésével hamarosan két találatra csökkent a két csapat közti különbség, de az egri időkérés utáni helyzetet Binder nem tudta értékesíteni. Kis Gábor szerencsére igen, de Sztavropulosz bíró nem találta érvényesnek a találatot. Szerencsére Kicsi ezt máshogy gondolta, így végül egy gólra zárkóztunk fel. Az utolsó fél percben volt lehetőségünk egyenlíteni, a labda körbe is járt, de a kísérlet nem sikerült. Más kérdés, hogy a támadőidőt jelző óra elromlott, így lehetőség lett volna újrajátszatni az akciót. A bírók szerint erre nem volt szükség, így maradt a 10:9.
Statisztika:
CNA Barceloneta - ZF-Eger 10:9 (3:1, 3:2, 3:3, 1:3)
Barcelona, 200 néző: V.. Marc Levin (izraeli), Nikolaosz Sztavropulosz (görög)
BARCELONETA: Lopez Pinedo - Vrlic, Martin 1, Csirics 1, ESPANOL 4, Minguell, Monpeat, Delgado, VALLES 3, Fernandez, Roca, De Lera 1, Fandos. Edző: Santi Fernandez.
EGER: Szécsi - Graham, Hosnyánszky 2, Bundschuh, Kis G. 1, Biros 3, Hegedüs. Cs.: Binder 1, Feltham 1, Varga Zs. 1, Kovács G., Petrovai, Kotsidisz. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 7/4.
Ötméteresből: 4/3, ill. 2/2.
Kipontozódott: Bundschuh (25.), Minguell (28.)
Házi góllövőlista:
Biros 3
Hosnyánszky 2
Binder 1
Feltham 1
Kis G. 1
Varga Zsolt 1
További EL eredmények, a tabella állása (len.org):
A csoport:
Csapatok |
M |
Gy |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
V.K. Primorac Kotor (MNE) |
1 |
1 |
0 |
0 |
14 |
7 |
7 |
3 |
Szeged Beton (HUN) |
1 |
0 |
1 |
0 |
9 |
9 |
0 |
1 |
Teva Vasas Uniqa Budapest (HUN) |
1 |
0 |
1 |
0 |
9 |
9 |
0 |
1 |
PVK Jadran HERCEG NOVI () |
1 |
0 |
0 |
1 |
7 |
14 |
-7 |
0 |
B csoport:
Csapatok |
M |
Gy |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
Ferla ProRecco (ITA) |
1 |
1 |
0 |
0 |
16 |
5 |
11 |
3 |
Vaterpolo Klub BUDVA Mtel (MNE) |
1 |
1 |
0 |
0 |
9 |
7 |
2 |
3 |
VK Vojvodina NOVI SAD (SRB) |
1 |
0 |
0 |
1 |
7 |
9 |
-2 |
0 |
Spartak Volgograd (RUS) |
1 |
0 |
0 |
1 |
5 |
16 |
-11 |
0 |
C csoport:
Csapatok |
M |
Gy |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
HAVK Mladost Zagreb (CRO) |
1 |
1 |
0 |
0 |
10 |
8 |
2 |
3 |
CN Barcelona (ESP) |
1 |
1 |
0 |
0 |
10 |
8 |
2 |
3 |
Olympiacos SC (GRE) |
1 |
0 |
0 |
1 |
8 |
10 |
-2 |
0 |
Partizan Raiffeisen BELGRADE () |
1 |
0 |
0 |
1 |
8 |
10 |
-2 |
0 |
D csoport:
Csapatok |
M |
Gy |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
JUG Croatia Osiguranje (CRO) |
1 |
1 |
0 |
0 |
12 |
7 |
5 |
3 |
Club Natació Atlètic Barceloneta (ESP) |
1 |
1 |
0 |
0 |
10 |
9 |
1 |
3 |
ZF Eger (HUN) |
1 |
0 |
0 |
1 |
9 |
10 |
-1 |
0 |
Primorje Erste Banka Rijeka (CRO) |
1 |
0 |
0 |
1 |
7 |
12 |
-5 |
0 |
| |