|
Eger-Fradi 11:6
A tegnapi egri győzelemmel már csak egy lépésnyire vagyunk az idei bajnoki döntőtől. Az Eger koncentráltan, nyugodtan kezdett. Ezt az állapotot Szécsi Zoli szemsérüléséig többé kevésbé sikerült is tartani. Ebben azért közrejátszott az is, hogy a mérkőzés második felében teljesen szétesett a Fradi védelme, a támadó játékot pedig -Szecskával az élen- remekül szereltük. Jászberényi sokszor teljesen "tisztán" maradt ott egy-egy megúszó vagy leforduló egri előtt, így esélye sem volt védeni a lövéseket. Szécsi válogatott formában "repkedett" a kapuban, míg sérülése után az őt váltó Valics is remekül állta a sarat. Graham és Feltham remekelt Jászberényi ellen és a Biros (2)-Binder duó megmozdulásai is élményszámba mentek. Folytatás szerdán 19:00-kor a Népligetben. Szécsi bevérzett bal szeme miatt valószínűleg nem fog játszani a találkozón. A másik ágon a Vasas a mérkőzés elején valósággal legázolta a Szegedet. A vége szorosabb lett, de az angyalföldiek így is kiegyenlítettek és 4:4-ről várják a folytatást.
Képek a Galériában!
Vodafone OB-1, elődöntők, első forduló
Eger-FTC 11:6 (3:1, 2:2, 3:1, 3:2)
Eger, v.: Kiszelly, Horváth Cs.
Eger: Szécsi - Sántavy, Erdélyi, Graham 3, Bárány 1, Kovács G., Hegedüs, Varga II. Zsolt 1, Feltham 2, Binder 2, Bundschuh, Hárai, Biros 2, Valics (kapus). Edző: Gerendás György
FTC: Jászberényi - Máthé, Mátyás, Babay, Balatoni, Tóth M. 1, Tóth B. 1, Georgescu 1, Steinmetz B., Czigány 1, Weszelovszky 2. Edző: Godova Gábor
Gól - emberelőnyből: 1/10, ill 3/6
Gól - ötméteresből: 2/2, ill. 0/1
Kipontozódott: Balatoni (26.p.)
Vasas-Szeged 7:5 (2:0, 4:1, 1:3, 0:1)
Az 5-8. helyért:
Honvéd-UTE 10:7 (1:1, 3:3, 4:1, 2:2)
BVSC-Szolnok 5:7 (1:3, 2:0, 1:1, 1:3)
A 9-11. helyért:
OSC-Szentes 11:4 (4:2, 4:1, 1:0, 2:1)
A mérkőzésről:
Az első negyed Bárány bombájával indult, de találata ezúttal érvénytelennek minősült. Nem úgy a másik oldalon, ahol Weszelovszky szépen mattolta Szécsit. Az egyenlítő egri találatot végül Feltham szerezte. Kapusunk megmozdulásit öröm volt nézni, ötös hárítása után egy "megkönnyeznivaló" Biros megúszást és Binder bombát csodálhattunk.
A második negyedben Szécsi ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta. Graham lefordulás után szerezte meg a csapat negyedik találatát, majd röviddel utána Feltham is betalált.
Ekkor rövid dekoncentrált időszak következett, kimaradtak az előnyök és Tóth Marci, majd Georgescu találata révén 5:3-ra zárkózott fel a Fradi.
A harmadik negyed egy Graham ötössel indult, majd következett a második Biros gól. Peti Binderrel úszott fel Jasu hálója elé. Szabi lövését még hárította a zöld-fehérek kapusa, de a kipattanót Peti már kegyetlenül bevarrta. Weszelovszky már három gólra csökkentette a különbséget, mikor Tóth Marci belekapott Szécsi szemébe. A sérülés után kapustcseréltünk és Graham beállította a negyed végeredményét.
A negyedik negyedben Binder és Varga II. Zsolt után Bárány is betalált. A Fradi ugyan szépen kozemtikázott a végén (Czigány után Tóth Bence is betalált), a három pontot az Eger hozhatta el. 11:6
Ezzel összesítésben 7:1-re vezet csapatunk. Folytatás szerdán 19:00-kor a Népligetben.
Szécsi Zoli -sérülése miatt- valószínűleg kihagyja a szerdai derbit. Jobbulást Szecska!
Házi góllövőlista (Vodafone OB I.):
Az alapszakasz végén;
Bárány 25 gól
Biros Péter 25 gól
A.Feltham 25 gól
Varga II. Zsolt 24 gól
K.Graham 20 gól
Hegedüs 20 gól
Erdélyi 17 gól
Kovács 14 gól
Bundschuch 11 gól
Hárai 10
Binder 10 gól
Chilkó 7
Jakab 5
Madaras M 3
Sántavy 3
Cseh 1
Jakab 1
A rájátszásban;
Graham 3,
Binder 2
Biros 2
Feltham 2
Bárány 1,
Varga II. Zsolt 1
| |