|
EL No.2.: Eger-Marseilles 9-9
„Ki ez a srác?”- a kérdés egy egri szurkoló szájából hangzott el, mikor a francia kapus sokadszorra védte a lövéseinket. Az „egójának” biztosan jót tett a mai meccs, a mienknek kevésbé.
Az elején lerohantak minket, de aztán felvettük a fonalat és 4:1-ről mentünk szünetre. Utána dobtak zsinórban három gólt, míg mi csak egyet. Azután már egyet sem, és egygólos vezetéssel mentek pihenőre. Az utolsó negyedben hiába szereztünk 4 találatot, beengedünk hármat, így maradt a döntetlen. Biros Péter 2 találatot szerzett.
Volt nagy fogadkozás a mérkőzés előtt; „kijövünk a gödörből”, „lefőzzük a franciákat” , „kötelező a győzelem” , „a fiúk nagyon akarnak az elmúlt mérkőzések gikszerei miatt”…
A szervezők a siker elősegítése érdekében hazai pályán ingyenessé tették a mérkőzést, bár így sem volt telt ház. A cél a presztízs értékű harmadik hely megszerzése lett volna, hiszen ha már kiesünk, essünk minél alacsonyabbról. A gólparádé elmaradt, itthon is "csak" ikszeltünk a gallokkal.
A mérkőzésről:
Erdélyi hozta el a játékszert, de hamar eladtuk a labdát. A franciák rögtön ránktörtek, Audon ejtett balról Szecskának. Hegedüs replikált elöl, majd szöglet után Biros egygólos vezetésre lőtte a csapatot. Hárai félcsavarból, Feltham pedig a Bárány által kiharcolt ötméteresből állította végül be a negyed végeredményét. 4:1.
A második negyedben a franciák hozták el a labdát és Hárai hiába csavart egy svédet (nem adták meg), Bodegas volt a negyed első gólszerzője. Hegedüstől közben elvettek egy büntetőt, Tromler pedig középről húzta rá magabiztosan. Audon végül ikszre lőtte a Marseillest, míg elöl mind Biros, mind Binder kísérletét védte a kapus.
A harmadik B betűs (Bárány) azonban kozmetikázott; befordult és szépen betette. 5:4.
A harmadik negyedben Biros hozta el a labdát. Hegedüs, Hárai és Decker is próbálkozott, a góllövés egyiknek sem ment. Bodegas azonban elkapta a fonalat és sikeresen egyenlített. Ezután nálunk ketten is hibáztak; Kiss Csaba kezéből kicsúszott a labda, Feltham pedig a vízre pattintotta ugyan, de fölé ment a labda. Hátul Audon átlövéssel megszerezte a vezetést, Biros rövid ejtését azonban a kapus megfogta, majd „kapott” még egy blokkot is. 5:6.
A negyedik negyedben Audon hozta el a játékszert. Biros passzát Csacsi értékesítette, majd a passzt adó Biros is gólt szerzett (ötméteresből). Sajnos a franciák is belőtték a fórt és ezzel Basics megszerezte az egyenlítő találatot. Dupla időkérés után a franciáknak volt szerencséjük; Crousillat a jobbszélről vezetéshez juttatta a csapatát. Elöl Bárány hiába ikszelt csavarból, Bodegas 1 perccel a vége előtt (fórból) ziccerig jutott és végül betalált.
Nálunk Decker kétszer is próbálkozott előnyben (sikertelenül), mikor Kiss Csaba balja végre jó helyen volt. 4 másodperccel a mérkőzés vége előtt még időt kértünk, de végül lövésig sem jutottunk, így maradt végül a döntetlen, 9:9.
Gólszerzők:
Audon 3, Hegedüs, Biros 2, Hárai, Feltham, Bodegas 3, Tromler, Bárány 2, Kiss Csaba 2, Basics, Crousillat
Varga II. Zsolt nem játszott a mérkőzésen.
Statisztika:
Euroliga D-csoport, 5. forduló
ZF-Eger - Cercle des Nageurs de Marseille
9-9 (4-1, 1-3, 0-2, 4-3)
Eger, Bitskey-uszoda, 2000 néző. V.: Sztavridisz (görög), Simion (román).
ZF-EGER: Szécsi - Erdélyi, Hegedűs 1, Decker, Hárai 1, Biros 2, Kiss Cs. 2 Cs.: Binder, BÁRÁNY 2, Feltham, Nyéki,
Feltham 1, Sántavy. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
MARSEILLE: GARSAU - Vernoux, Jablonski, TROMLER 1, BODEGAS 3, AUDON 3, Favry. Cs.: Tomasevic , Crousillat 1, Basic 1, Camarasa, Vandermeulen. Edző: Petar Kovacevic.
Gól - emberelőnyből: 8/1, ill. 6/4.
Ötméteresből: 2/2, ill. -.
Kiállítás: Hárai (végleg cserével) 31. perc
| |