Köszöntő
Eger városa büszke "Kemény fiaira". Pénteken késő délelőttől, ünnepélyes külsőségek közepette fogadta a Pekingből hazatérő, egri kötődésű pólósait: Biros Pétert, Szécsi Zoltánt, Kis Gábort és Madaras Norbertet. Előbb a Városházán, majd a Dobó téren zajlott a "pohárakasztás". Ezt követően indult a Jaguár a Parlamentbe.
A városházán Habis László polgármester köszöntötte elsőként a fiúkat. Megköszönte az egri polgároknak, hogy pekingi hangulatot varázsoltak városukba és egy Szent-Györgyi Albert idézettel utalt a sport fontosságára. Ezután a város első embere köszönetet mondott korábbi elődjének dr. Ringelhann Györgynek, akinek nagy része volt a város visszakapcsolásának a póló vérkeringésébe.
Ezen kívül kiemelték azokat is, akik szintén sokat tettek a sikerekért: Ulrich Diller-t, dr. Halmos R. Pétert,Gerendás Györgyöt, dr. Seress Gábort, dr. Székely Ferencet, Kelemen Attilát és Szeleczki Jánost.
A négy bajnok ezután értékes órát vehetett át a város és a klub vezetésétől.
Az ünnepség után a Dobó térre vonultak a fiúk, ahol a polgárok köszöntését fogadták az "aranyemberek". Nevükben Biros Péter mondott köszönetet.
Nem időzhettek sokáig, hiszen kora délután a Parlamentbe voltak hivatalosak, ahol a már korábban ismertetett díjátadásra került sor.
Biros Péterrel az egerwaterpolo.hu készített egy rövid beszélgetést. Ebből szemlézünk most (a szöveg meghallgatható a kezdőoldalról):
Milyen érzés immár egriként résztvenni az ünnepi fogadáson?
Pillanatnyilag semmi különöset nem érzek, de kavarognak bennem az érzések. Mondhatom azt, hogy végre ott lakom ahol mindig is szerettem volna. Korábban sokat beszéltünk róla, hogyha befejezem a pályafutásom ide költözünk. Nos még nem fejeztem be, de mégis itt lakok. Mindig szerettem itt élni, akkor is mikor itt játszottam. Emberközeli ez a város.
Háromszoros olimpiai bajnok lettél...
Igen. Mint mondtam, nehéz megfogalmazni az érzéseimet, kavarognak bennem. Nagyon jó, hogy nyertünk, ráadásul háromszor is. De ezzel még nehéz mit kezdeni. Fel kell dolgoznom. A boldogság fölött biztos fogok még mást is érezni, de egyelőre nem tudom mi lesz az. Egy idő múlva minden le fog ülepedni és én majd megértem mit is vittünk véghez.
Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel? Nagyon jó formában voltál...
A csapat teljesítményével vagyok elégedett. Mondtam régebben is, hogy lesznek olyanok akik végig jól fognak játszani és lesznek olyanok is, akik "csak" egyes meccseken tudják magukból kihozni azt amit tudnak. Ez így van jól. Van olyan játékos aki alá kell játszani, van aki pedig húzza a csapatot. Ezért vagyunk tizenhárman. Előre pedig sosem lehet tudni ki lesz aki húzza a szekeret és ki az, aki alájátszik. Ezért köszönöm, hogy ebben a csapatban játszhattam, mert ennek teljes mértékben megfeleltünk.
Kaptál ajánlatot más kluboktól?
Igen, megkerestek, de még a felkészülés előtt. De ez most nem aktuális. Még hosszú szerződésem van az Egernél és miután lejár, remélem, hogy még pár évet itt fogok játszani. Ráadásként a családomra is gondolnom kell.
Mennyire leszel "gólvágó" ősztől az Egerben?
A klubban kicsit más a feladatom. Össze kell fognom a csapatot, irányítanom kell őket. Nehéz ezzel együtt gólokat is lőni. Ugyanakkor, ha mindenkinek megtaláljuk itt is a helyét, ahogy ez kinnt működött, akkor menni fog ez. A tavalyi forma is jó volt, azt kell kicsit tovább csiszolni. A két három érkező játékosunknak majd a támadásokban lesz kulcsszerepe.
A válogatott arany ösztönöz téged a kluberedményekre?
A klubot és válogatottat nem lehet összehasonlítani. A klubban bárkit meg lehet vásárolni, csak pénz kérdése, míg a válogatottban egy adott "magból" kell dolgozni. Nem tudom összehasonlítani a két dolgot.
Hogy van a lábad?
Elszakadt a szabóizom kétharmad része, így minimum 1 hónapot pihennem kell.
Petinek korábban is volt hasonló sérülése. Reméljük ezúttal is elég a pihentetés. Jobbulást!
Forrás: www.egerwaterpolo.hu, AgriaPress
|