|
„Szegény egrit még az ág is húzza…”
Yoda 2011.02.03. 20:37
Az elmúlt két hét összefoglalása.
A Honvéd elleni győztes mérkőzésnek meg lett a böjtje. A csapat a dubrovniki utazás előtt „elvesztette” elsőszámú kapusát. Szécsi sérülését (porcleválás) azóta „helyrepofozták”, de kapusunk még pár hétig nem taposhat a lécek alatt. A hibátlan Jug otthonába végül –betegség miatt- Binder Szabi sem utazott, csatlakozott viszont a kerethez kapusposzton Ficsor Péter.
JUG DUBROVNIK
A Jug elleni mérkőzés előtt nem voltak illúzióink. A már biztosan csoportelső (eddig daráló) horvát csapat otthonában kőkemény mérkőzésre készültünk.
Sajnos már az első félidőben elhúzták a nótánkat. Sukno átlövése után ugyan Hosnyánszky még tudott egyenlíteni, de az ötméteres után már nem zavartunk sok vizet. Jokovic duplája után a két Sukno és Markovic is betalált, így hat gólos különbséggel úszhattunk a félidőre. 7:1
A harmadik negyedet ismét a házigazdák hozták. Közte tíz is volt már Semannak és Macannak hála, mire Hosnyánszky és Petrovai betalált. A negyedik negyedben teljesen leengedett a horvát védelem, de az ennek köszönhető kozmetikázással csak a csúfos vereséget tudtuk elkerülni (Feltham, Bundschuch, Hegedüs, Kovács, Kotsidis, Hosnyánszky). Biros Péter a mérkőzésen nem szerzett találatot.
Statisztika:
Jug Dubrovnik - ZF-Eger 15:10 (3:1, 4:0, 6:2, 2:7)
Dubrovnik, 400 néző. V.: Simion (román), Koganov (azeri)
DUBROVNIK: Nizic - Vranjes, Sutic 2, S. Sukno 2, Jokovic 2, Seman 4, Markovic, 1, Buslje, I. Sukno 1, Dobud 2, Drobac, Macan 1, Ivankovic. Edző: Elvis Fatovic.
EGER: Nébald - Graham, Hosnyánszky 3, Kis G., Sántavy, Biros, Hegedüs 1. Cs.: Bundschuh, Varga Zs., Petrovai 1, Kovács G. 1, Feltham 1. Kotszidisz 2. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 6/2.
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.
Kipontozódott: Sántavy (31.)
További eredmények az 5. fordulóban:
Barceloneta - Rijeka 9:8 (1:3, 1:2, 3:1, 4:2)
Zagreb-Olympiacos 15:10 (3:1, 4:4, 5:2, 3:3)
Barcelona-Partizan 9:13 (3:2, 2:4, 3:4, 1:3)
Recco-Novi Sad 16:2 (4:0, 4:0, 3:1, 5:1)
Budva- Volgograd 9:3 (2:0, 3:1, 3:2, 1:0)
Szeged-Herceg-Novi 7:9 (2:1, 2:2, 0:4, 3:2)
Kotor-Vasas 8:9 (3:4, 0:3, 1:0, 4:2)
OB I.: Pécs és UTE
Az Euroliga mérkőzés utáni napon – a földrajzi adottságokat kihasználva- Pécsett meccseltünk. Biros Peti sem ezen a fordulón, sem az UTE elleni mérkőzésen nem volt bevethető állapotban.
A pécsiek remekül küzdöttek. A második negyedben 5:4-re is vezettek már, mire Hosnyánszky egyenlített. A harmadik negyedben aztán magához tért a csapat és egy hatost hintve végül bezsebelte a három pontot.
Statisztika:
PVSK-Füszért - ZF-Eger 9:13 (2:3, 3:2, 0:6, 4:2)
Pécs, Abay Nemes Oszkár sportuszoda, 300 néző
Játékvezető: Németh András, Dodog Szabolcs.
PÉCS: Tihanyi - Hangody, De Blasio 1, Hegedüs I. 3, Krizsán A., Naganuma, Lukács G. 1 1, Cs.: Tóth, Bóbis 2, Soós 2, Vári, Müller, Krizsán G. Edző: Petik Attila.
ZF-EGER: Nébald - Graham 2, Hosnyánszky 3, Kis G. 1, Bundschuh, Feltham 1, Hegedüs G. 2. Cs.: Petrovai, Kovács G. 2, Varga Zs. 2, Kotszidisz, Sántavy. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól - emberelőnyből: 8/1, ill. 9/4.
Ötméteresből: 2/1, ill. 2/2.
Kipontozódott: Vári (29.), Sántavy (31.)
A pécsi derbi után egy másik OB I-es mérkőzés, az Újpest elleni derbi következett. A vendégek itt 8:0 után tudtak először szépíteni, majd a mérkőzés második felében szintén ennyiszer süllyesztettük el zsinórban Verest. Az utolsó negyedben Ficsor is beállhatott a kapunkba.
Statisztika:
ZF-Eger – UTE 17:3 (6:0, 2:2, 4:0, 5:1)
Eger, 300 néző. V.: Marjay, Marnitz.
EGER: NÉBALD - GRAHAM 4, Hosnyánszky 2 (2), Bundschuh, KOVÁCS GÁBOR 3 (1), Feltham 2, Hegedüs 1(1). Cs.: Ficsor (kapus, a 4. negyedben), Binder, Kotszidisz 1 (1), Varga Zs. 3 (2), Takács, Sántavy, Petrovai 1. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
UTE: Veres - Balczer 1 (1), Bakó, Markó, Rostás, Vrezgó, Rékási. Cs.: Szenes (kapus), Papp, Olasz, 1 Etédi, Blank, Lutter 1, Osváth. Edző: Molnár Ákos.
Gól - emberelőnyből: 11/7, ill. 7/1.
Ötméteresből: 1/1, ill. 0.
Kipontozódott: Papp (20.)
CNA BARCELONETA
Az idegnyugtató mérkőzés után arccal ismét Európa felé fordultunk. Ezúttal a spanyolok jöttek a Bitskeybe.
Számolgatni már nem volt érdemes, bizonyos volt, hogy sem ellenfelünk, sem mi nem jutunk tovább a kvartettből. A cél a tisztes helytállás volt, a „nemes bosszú” az idegenbeli 10:9-ért.
Az első negyedben jól tartotta magát csapatunk. Hosnyánszky után Roca egyenlített, majd ezt eljátszotta a Varga Zsolt-Vrlic páros is.
A második negyed csúfosra sikeredett. Kis Gábor bombája után zsinórban négy gólt kapott a gárda.
Ciric lövésével már közte néggyel ment a Barceloneta, mire Kicsi lövése révén elkezdhettünk zárkózni. A negyedik negyedben ugyan sikerült kozmetikázni, de a mérkőzés „izgalmassá tételéhez” valami más kellett volna. Graham után Valles, Varga után pedig Minguell volt eredményes. Végül Petrovai és Hosnyánszky volt az, aki beállította a végeredményt.
Statisztika:
ZF-Eger - CNA Barceloneta 8:10 (2:2, 1:4, 1:2, 4:2)
Eger, 1300 néző: V.: Bianchi (olasz), Sztavridisz (görög)
EGER: Nébald - Graham 1, Hosnyánszky 2 , Bundschuh, Kis G. 2 , Biros, Hegedüs. Cs.: Binder, Feltham, Varga Zs. 2, Kovács G., Petrovai 1, Kotszidisz. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
BARCELONETA: Lopez Pinedo - Martin, Csirics 2, Ivovics, Valles 1, Espanol 2, Fernandez. Cs.: Delgado 1, Vrlic 1, Roca 1, De Lera 1, Minguel 1l, Edző: Santi Fernandez.
Gól - emberelőnyből: 10/4, ill. 9/7.
Ötméteresből: 0, ill. 0.
Kipontozódott: Bundschuh (21.), Ivovic (30.)
Kiállítva (végleg cserével): Varga Zs. (29,), De Lara (29.)
További eredmények a 6. fordulóban:
Rijeka - Dubrovnik 6:8 (1:2, 1:1, 2:4, 2:1)
Partizan-Zagreb 11:7 (3:2, 3:3, 3:0, 2:2)
Olympiacos-Barcelona 14:7 (4:0, 3:3, 3:3, 4:1)
Novi Sad-Budva 6:9 (0:1, 1:2, 2:3, 3:3)
Volgograd-Recco 5:8 ( 1:1, 1:2, 1:3, 2:2)
Vasas-Szeged 11:10 (2:3, 1:2, 2:3, 6:2)
Herceg-Novi-Kotor 9:10 (2:1, 1:2, 2:5, 4:2)
A csoportok végeredménye:
A csoport:
1. Herceg Novi 12, 2. VASAS 10, 3. Kotor 10, 4. SZEGED 2
B csoport
1. Recco 18, 2. Budva 9, 3. Volgográd 4, 4. Vojvodina 4
C csoport:
1. Mladost 15, 2. Partizan 13, 3. Barcelona 4, 4. Olympiakosz 3
D csoport:
1. Dubrovnik 18, 2. Rijeka 9, 3. Barceloneta 9, 4. Eger 0
Az első két helyezett továbbjutott, a ZF-Eger kiesett.
| |