|
EL: Megint nem ment...
Yoda 2010.12.02. 12:10
A barcelonai pocsék előnymutatónkat kicsit kozmetikáztuk ugyan, de a győzelmet nem sikerült megszerezni az Euroliga tegnapi csoportkörében.
A csapat számtalanszor egyenlített, jópárszor vezett is, de az előnyt végül nem sikerült tartani.
Az EL-ban való továbbjutáshoz - a hátralévő csoportkörökben- mindenkit meg kell vernünk (itthon és idegenben), és akkor még nem szóltam a két horvát csapatról...
Biros Péter a mérkőzésen nem szerzett találatot.
(A másik csoportban a Szeged kikapott, a Vasas pedig egy góllal tudta legyűrni a Kotor csapatát).
A mérkőzésről:
Az első negyedben -hasonlóan a többihez-, hamar vezetést szereztek a vendégek (Sutic). Szerencsére Hegedüs és Kicsi találatával egyenlíteni tudtunk, sőt a vezetést is megszereztük. Hiába lőtte x-re a Jugot Sukno, Kis Gábor csodás centergóljával ismét vezettünk -egy góllal-. Sajnos az utolsó percekben már nem volt szerencsénk. Vranjes után Obradovic is betalált, így a horvátok egygólos előnnyel úszhattak szusszanni. 3:4
A második negyedben Sukno mattolta először Szecskát, így már két góllal léptek el ellenfeleink. Binder és Hegedüs szerencsére nem foglalkozott a számokkal, így alig egy perccel a negyed vége előtt 5:5-el várhattuk a folytatást. Sajnos Obradovicot most sem sikerült megfogni. 5:6
A harmadik negyedben megint a horvátok tértek előbb magukhoz; Markovic sakkozta le pazarul az egri védelmet. Kovács ugyan kozmetikázott, az egygólos hátrány így is megmaradt. 6:7
A negyedik negyed -a már tapasztalt- horvát darálásal indult (Sukno, Jokovic). Szerencsére a negyed közepén Graham labdája is utat talált a hálóba. Sutic lökete után a különbség a legtöbbre -három gólra- nőtt, az idő vészesen fogyott, a közönség "ébresztőt" skandált. Fel is éledt az Eger, Hosnyánszky és Kovács hamar egy gólra hozta fel a hazai gárdát, az utolsó percben pedig már az egyenlítésért támadhattunk. Sajnos sikertelenül. 9:10
Statisztika:
ZF-Eger – JUG Dubrovnik 9:10 (3:4, 2:2, 1:1, 3:3)
Eger, Bitskey-uszoda 1500 néző. Játékvezetők: Borell (spanyol), Sadekov (orosz)
ZF-Eger: Szécsi - Graham 1, Hosnyánszky 1, Kis G. 2, Bundschuh, Biros, Hegedüs 2. Cs.: Binder 1, Kovács G. 2, Feltham, Varga, Kotsidis, Sántavy. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
JUG Dubrovnik: Vican - Sutic 2, S. Sukno 3, Jokovic 1, Buslje, Markovic 1, Dobud. Cs.: Vranjes 1, Seman, Drobac, Obradovic 2, Nizic. Edző: Dean Kontic.
Emberelőny/gól: 8/3 illetve 10/5
Büntetőből: 0 illetve 1/0
Kipontozódott: Bundschuh (24'), Varga Zs (29'), Buslje (30')
A csoportok állása (len.org):
A csoport |
M |
GY |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
Teva Vasas Uniqa Budapest (HUN) |
2 |
1 |
1 |
0 |
16 |
15 |
1 |
4 |
V.K. Primorac Kotor (MNE) |
2 |
1 |
0 |
1 |
18 |
14 |
4 |
3 |
PVK Jadran HERCEG NOVI () |
2 |
1 |
0 |
1 |
20 |
22 |
-2 |
3 |
Szeged Beton (HUN) |
2 |
0 |
1 |
1 |
19 |
22 |
-3 |
1 |
|
|
B csoport |
M |
Gy |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
Ferla ProRecco (ITA) |
2 |
2 |
0 |
0 |
31 |
13 |
18 |
6 |
Vaterpolo Klub BUDVA Mtel (MNE) |
2 |
1 |
0 |
1 |
14 |
13 |
1 |
3 |
Spartak Volgograd (RUS) |
2 |
1 |
0 |
1 |
11 |
21 |
-10 |
3 |
VK Vojvodina NOVI SAD (SRB) |
2 |
0 |
0 |
2 |
15 |
24 |
-9 |
0 |
C csoport |
M |
Gy |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
HAVK Mladost Zagreb (CRO) |
2 |
2 |
0 |
0 |
19 |
16 |
3 |
6 |
CN Barcelona (ESP) |
2 |
1 |
1 |
0 |
16 |
14 |
2 |
4 |
Partizan Raiffeisen BELGRADE () |
2 |
0 |
1 |
1 |
14 |
16 |
-2 |
1 |
Olympiacos SC (GRE) |
2 |
0 |
0 |
2 |
16 |
19 |
-3 |
0 |
D csoport |
M |
Gy |
D |
V |
LG |
KG |
GK |
P |
JUG Croatia Osiguranje (CRO) |
2 |
2 |
0 |
0 |
22 |
16 |
6 |
6 |
Club Natació Atlètic Barceloneta (ESP) |
2 |
1 |
0 |
1 |
16 |
17 |
-1 |
3 |
Primorje Erste Banka Rijeka (CRO) |
2 |
1 |
0 |
1 |
15 |
18 |
-3 |
3 |
ZF Eger (HUN) |
2 |
0 |
0 |
2 |
18 |
20 |
-2 |
0 |
| |