| FRISS HÍREK : A Groupama Honvéd a 2010. évi Theodora Magyar Kupa győztese |
A Groupama Honvéd a 2010. évi Theodora Magyar Kupa győztese
Yoda 2010.11.25. 15:13
2006 után (történetében nyolcadszor) ismét a Honvéd együtteséhez került a Magyar Kupa trófeája. A fővárosiak már az első negyedben elhúztak, és hiába egyenlítettünk -illetve tartottuk magunkat a második negyebden-, félidő után gyakorlatilag minden fronton megvert minket a piros-fehér együttes. Az utolsó negyeben közte 4 is volt már a különbség...
Az idei győztes kiverte a mezőnyből a címvédő Vasast és végig magabiztos játékot produkálva, az emberelőnyöket higgadtan értékesítve(!!!), megérdemelten zsebelte be a Serleget. Biros Péter három találatot szerzett a mérkőzésen.
/Fotó: vlv.hu/
A mérkőzésről:
Az első negyedben ugyan Graham hozta el a labdát, mégis Mátyás volt az, aki először kipúpozta a hálót.
A második lövés Szivós nevéhez fűződött, aki ötméteresből volt eredményes. Az első egri gólt végül Biros szerezte meg (átlövésből), majd percekkel később gólpasszt is adott, Kotsidis elé tette a játékszert, aki nem hibázott.
Hiába volt azonban gyors az egyenlítés, Szivós a negyed végén fórból "sakkozta le" az egri védelmet. 3:2
A második negyedben Varga Zsolt találatával egyenlítettünk, majd Hosnyánszy révén a vezetést is megszereztük. Ezt követően Honvéd dupla következett: előbb Szívós, majd Salamon juttatta -félidőre- egygólos vezetéshez az övéit. 5:4
A harmadik negyedben Salamon találatával ismét kettővel lépett el a piros-fehér alakulat, majd Bátori is lőtt egy gyönyörű akciógólt. Ezzel már három gól volt a különbség, az idő pedig egyre fogyott. Az egri fórok sorra kimaradtak, csak Biros tudott kozmetikázni a harmadik percben (ötös). Szécsi Zoli kivédett egy rosszul helyezett Szivós büntetőt, így végül kétgólos hátrányban vártuk az utolsó nyolc percet. 7:5
A negyedik negyedben sem Gergely kapus, sem a fórok nem voltak a barátaink, a Honvéd pedig gyakorlatilag bedarálta a csapatot. Tóth Marci után Gór-nagy löketével négygólos(!) különbség alakult ki, végleg elment a mérkőzés. Biros végül még kozmetikázott, de a "feleszméléssel" eddigre már elkésett a csapat. 9:6
A Honvéd Kupagyőztes lett, a ZF-Eger pedig -az elmúlt évekhez hasonlóan- ezüstéremmel zárta a hétvégét.
Statisztika:
Groupama Honvéd - ZF-Eger 9:6 (3:2, 2:2, 2:1, 2:1)
Szőnyi út 1500 néző: V.: Juhász Gy., Kun Gy.
HONVÉD: Gergely – Bátori 1, Szivós 3 , Tóth M. 1, Hárai, Gór-Nagy 1, Mátyás 1, Csere: Jansik, Salamon 2, Székely, Hangody L., Vereczkey.
Edző: Vad Lajos.EGER: Szécsi - Graham, Hosnyánszky 1, Bundschuh, Kis G., Biros 3, Hegedüs. Cs.: Binder, Feltham, Varga Zs. 1, Kovács G., Sántavy, Kotsidis 1, Nébald.
Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól - emberelőnyből: 7/5, ill. 12/2.
Ötméteresből: 2/1, ill. 1/1.
Kipontozódott: Hegedüs (17.).
Végeredmény:
1. Groupama Honvéd
2. ZF-Eger
3. Szeged Beton / FTC
| |