|
Görög van a falóban...
Yoda 2010.09.01. 18:33
A szerb csapatnak tegnap 8 góllal (!) sikerült megcsapnia azt a görög válogatottat, akivel mi ma 6:6-os döntetlent játszottunk.
Válogatottunk igen enerváltan, dekoncentráltan kezdett. A védekezésünk a második félidőre összeállt, de a támadásokkal továbbra sem tudtunk mit kezdeni (pontatlan beadások, kapufás lövések).
Mindent elmond a játék képéről az, hogy csak a negyedik negyed elején sikerült először (egygólos) vezetést szereznünk. A szenvedésnek nyögés lett a vége, az előnyt ugyanis nem sikerült tartanunk.
A továbbjutás szempontjából még mindig meglehet a csoportelsőség (ezzel együtt a pihenőnap és az elődöntő), ha behúzzuk a következő két mérkőzést. Biros Péter a mérkőzésen 2 találatot szerzett.
A mérkőzésről:
Hiába nyerte meg Varga Dénes a ráúszást az első negyedben, a magyar csapat úgy kóválygott a pályán mint légy a bólé fölött. Miralisz távoli lövése Szecska tenyeréből táncolt a kapuba, Delakasz pedig úgy lőtte át a védelmet, mintha ott sem lett volna. A túloldalon pontatlan kísérletek sora tarkította a támadásokat. Afroudakisz végül megadta a kegyelemdöfést és beejtette válogatottja harmadik találatát. Bár Hosnyánszkynak volt helyzete, Norbi ezúttal túl látványosan "tette arrébb" a védők sorfalát. 0:3
Fotó: zagreb2010.com
Bár a második negyedben ismét Dumi volt a gyorsabb, a célzókereszt percekig nem volt "élesítve" a magyar csapatnál, így lassan a negyed fele is eltelt, mire megszólalt a gólt jelző sípszó. Varga Dani mentette meg a becsületünk, sajnos nem elégszer. 1:3
Fotó: zagreb2010.com
A harmadik negyedben aztán elindult a gépezet. Először Hosnyánszky mutatott be szinkronúszókat is megszégyenítő gyakorlatsort (2:3), majd ezt a görög Afroudakisz is eljátszotta a másik oldalon. A "hattyú halálát" ezúttal ötméteressel jutalmazta a játékvezető. Továbbra is két góllal vezettek a görögök, mikor jött Biros és lélekemelő találathoz juttatta a mieinket. Végül Madaras volt az, aki egyenlített. Mourakisz a negyed vége előtt 10 másodperccel mattolta Szecskát, így a hellének ismét egygólos előnnyel úszhattak szusszanni.
Fotó: zagreb2010.com
A negyedik negyedben Biros Péter zörgette meg először a hálót (fórból), majd Varga Dani keveredett "gólgyanús" szituációba. Sajnos a görögök is elkapták a fonalat, így Fountoulisz végül egálra lőtte övéit. 6:6
Statisztika:
Magyarország-Görögország 6:6 (0:3; 1:0; 3:2; 2:1)
v.: Ricitelli (olasz), MARGETA (szlovák)
Magyarország: Szécsi- Török, Madaras 1, Varga Dénes, Hosnyánszky 1, Vámos, Szivós, Varga Dániel 2, Biros 2, Kis, Hárai
Görögország: Galanidis- Mylodakisz, Papadogkonas, Miralis 1, Delakas 1, Fountoulis 1, C. Afroudakis 2, Ntoskas, Mourikis 1, Miteloudis, Kolomvos
Gólok - emberelőnyből: 2/6, ill. 1/9
Gólok - ötméteresből: -/- , ill. 1/1
Kipontozódott: Szivós (11.p.),
Kiállítva végleg: Ntoskas (29.p.)
Házi góllövőlista:
Biros 7
Madaras 5
Varga Dániel 4
Hosnyánszky 3
Kis Gábor 2
Szivós 2
Hárai 1
Vámos 1
2010.09.01.
szerda
3. nap
|
Mérkőzések
|
|
10:00
|
1. mérkőzés:
Oroszország-Szerbia
|
10:16
|
11:30
|
2. mérkőzés:
Törökország-Olaszország
|
4:9
|
13:00
|
3. mérkőzés:
Macedónia-Németország
|
7:8
|
16:30
|
4. mérkőzés:
MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG
|
6:6
(Biros 2)
|
18:00
|
5. mérkőzés:
Románia-Horvátország
|
7:13
|
20:40
|
6. mérkőzés:
Montenegró-Spanyolország
|
8:7
|
| |