|
Másodszor is megvertük a németeket
Ma öt góllal bizonyult jobbnak a magyar férfi vízilabda válogatott. Kiemelendő Kis Gábor teljesítménye, aki ötször (!) süllyesztette el Fischert. Biros Péter két találatot szerzett.
Szivós Márton apróbb sérülést szerzett a délelőtti edzésen, így helyette Mátyás szállt vízbe. A kapuban végig Szécsi Zoli taposott, bár a mérkőzésre Baksa László is nevezve volt. Vámos Marci újonként két gólig jutott.
A mérkőzésről:
Nem kezdtük olyan jól a negyedet, mint tegnap; Biros rögtön nyitásként kihagyott egy büntetőt. A "betlit" Kis Gábor orvosolta, aki egymás után rögtön kétszer is bevette a hálót. A következő német támadásnál Politze az üres kapuba bombázta a Mikasat, Szecska ugyanis éppen "kirohanást" intézett egy német támadójátékos ellen. Madaras balja után Schlotterbeck villant, majd Kreuzmanntól kaptunk be egy potyát. Az egyenlítés után végül Kis Gábor mentette +1-re a negyedet. 4:3
A második negyedben majdnem négy percig folyt a csiki-csuki. Az elhaló akciók után Kreuzmann -ismét- egyenlített. Ekkor látta meg a lehetőséget bal oldalon Varga Dani, aki az érkező Vámosnak adta be jó ütemben a játékszert. Hosnyánszky fór találatával ugyan már két találattal vezettünk, Kreuzmann ezúttal is tudott szépíteni. Biros Péter végül alig 2 másodperccel a dudaszó előtt állította be a félidei eredményt. 7:5
Fotó: www.vlv.hu
A harmadik negyedben beindult a magyar nehéztüzérség. Az első négy percben Hosnyánszky kétszer is villant, második találatát "csavarból" szerezte. Madaras és Biros megúszásából utóbbi lett a befejező ember, így már közte öttel mehettünk szusszanni. 10:5
Kis Gábor nyitotta meg a negyedet. Ezúttal csavarral vette be a kaput. Schroedter ugyan hamar szépített, de Kisnek ismét sikerült -húzással- bevarrni a játékszert. Schlotterbeck és Bukowski lövése után végül Vámos lőtte a mérkőzés utolsó találatát. 13:5
Statisztika:
Magyarország-Németország 13:8 (4:3, 3:2, 3:0, 3:3)
v.: Székely B., Marjay Zs.
Magyarország: Szécsi - Madaras 1, Varga Dénes, Hosnyánszky 3, Varga Dániel, Biros 2, Kis 5 Csere: Török, Bárány, Vámos 2, Bundschuh, Mátyás, Bátori, Marnitz
Szövetségi kapitány: dr. Kemény Dénes
Németország: Fischer - Naroska, Politze 1, Bukowski 1, Kreuzmann 3, Oeler, Rohe Csere: Schroedter 1, Real, Roessing, Schüler, Schlotterbeck 2, Pickert, Eidner
Szövetségi kapitány: Hagen Stamm
Gól emberelőnyből: 7/5, ill. 4/2
Ötméteresek: 1/0, ill. -
VLV-videó: Biros Péter nyilatkozata
| |