|
Vasas-Eger 1:1
Szurkoló létemre nem vártam csodát. Csak egy apró pici győzelmet. Plusz egy ide és már örülök. A baj nem az volt, hogy ez most nem sikerült -mégiscsak a címvédővel küzdünk-, de a góltalan félidő és a 9/1-es fórmutató mellett nem mehetünk el szó nélkül. Biros Péter a mérkőzésen nem szerzett találatot .
A Vasas a végjátékban végre egymásra talált a szurkolóival, ami maximálisan érződött is szerdai játékán, a Szőnyi úton.
Az első negyed pontatlan lövések sorával jellemezhető mindkét oldalon. Ebből a Vasas jött ki jobban; Kis Gábor és Hosnyánszky révén máris 2:0 volt oda.
A második negyedben folytatódott tovább a brusztolás, amit a bírók páros kiállítással jutalmaztak.
A harmadik negyedben megszereztük első gólunkat is; Kovács centerből jeletkezett be csodaszépen. Bár Szécsi hárította Varga Dani lövését, Létayét már nem tudta lehalászni.
A negyedik negyedben Kovács, Létay és Dumi lövésével már öt góllal is süvített a Vasas, Feltham volt az aki pár pillanat erejéig eszünkbe juttatta mit is keresünk a döntőben.
Statisztika:
TEVA-VasasPlaket - ZF-Eger 6:2 (2:0, 0:0, 1:1, 3:1).
Szőnyi út, 1500 néző. V.: Vojvoda István, dr. Fekete Balázs.
VASAS: Nagy V. - Katonás, Hosnyánszky 1, Decker, Kis G. 1, Varga Dániel, Varga Dénes 1.
Cs.. Kovács R. 1 Takács B., Vörös, Fülöp, Létay 2, Hőna. Edző: Földi László.
ZF-Eger: Szécsi - Hegedüs, Feltham 1, Sántavy, Bárány, Biros, Graham.
Cs.. Varga Zs., Binder, Bundschuh, Hárai, Erdélyi, Kovács G. 1. Valics (kapus) Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól/emberelőnyből: 11/3, ill. 9/1..
Ötméteresből: 1/0., ill. 0.
Kipontozódott: Sántavy (24.), Binder (25.), Bundschuh (28.), Decker (30.)
Kiállítva (végleg cserével): Katonás (9.), Graham (11.), Hosnyánszky (18.)
További eredmények:
FTC-Szeged 12:11 (1:3, 1:0, 1:2, 4:2 - 0:0, 1:1 - 4:3) - hosszabbítás után, ötméteresekkel
Az 5-8. helyért:
UTE-Szolnok 7:15 (0:1, 2:5, 1:4, 4:5)
Honvéd-BVSC 16:4 (3:1, 2:0, 5:3, 6:0)
A 9-11. helyért:
Pécs-Szentes 15:7 (3:2, 5:2, 3:2, 4:1)
Biros Péter nyilatkozata a vlv.hu-nak:
| |