|
Vodafone OB I.: megvan a három pont
Remekül tartotta magát az első két negyedben a BVSC. A félidőben mindössze egy találat volt a különbség a két csapat között. A végére aztán hoztuk a negyedenkénti átlag három találatot, így megszeretük a három pontot.
A mérkőzésen végre vízbe szállhatott Szécsi Zoltán is, akit aztán Valics váltott a kapuban.
Biros Péter nem szerzett találatot.
KÉPEK a mérkőzésről a Galériában!
A mérkőzésről:
Az első negyedben Chilkó -labdaelhozatala után- rögtön megszerezte a vezetést. Az ő góljára a vasutasoktól Tóth Zoltán válaszolt. Ezt egy rövid gólcsendes időszak követte, majd Hegedüs és Kovács révén az utolsó percben már kettővel ment a ZF-Eger.
A második negyedet ugyan "elvesztette" csapatunk, de még így is egygólos előnnyel mehettünk félidőre. Először Pecz használta ki a fórt, majd Hegedüs volt aktív a másik oldalon, így lett 4:2. Belefért még egy Biros-labdaszerzés fórban és egy Galambos találat is. 4:3
A harmadik negyedben Bárány centerből ráküldött csavarja hízlalta tovább az előnyt. Chilkó aztán kihagyott egy előnyt, majd fújtak ellene egy ötméterest is, de Galambos büntetőjét végül Valics kivédte. Felthamét azonban nem lehetett. A csapat hetedik gólját Hárai szerezte, Tóth Zoltán pedig beállította a negyed végeredményét.
A negyedik negyedben Feltham először előnyből, majd büntetőből vette be Györke kapuját. Jakab is bemutatott egy barvúrt, de a 2 méteres szabály miatt nem minősült szabályos lövésnek. Őt Erdélyi találata követte fórból. Ekkor volt a legnagyobb különbség a csapatok között, 6 találat. Hopkins és Sántavy előnygóljával a különbség megmaradt egészen Tóth Zoltán találatáig, aki ötméteresből állította be a mérkőzés végeredményét.
Statisztika:
Vodafone OB I. 13. forduló
ZF-Eger – BVSC-Zugló-Atlantis Casino 11:6 (3:1, 1:2, 3:1, 4:2)
Eger, Bitskey-uszoda 300 néző. Játékvezetők: Bátori, Marnitz
ZF-Eger: Szécsi - Chilkó 1, Biros, Bárány 1, Sántavy 1, Feltham 3, Hegedüs 2.
Cs.: Erdélyi 1, Kovács G. 1, Bundschuh, Hárai 1, Jakab D., Cseh T. Valics (kapus). Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
BVSC: Györke - Nagy S., Galambos 1, Simon A., Ambrus, Hopkins 1, Tóth Z. 3.
Cs.. Pecz 1, Antal, Tatár, Halek, Kriszt, Keresztes. Edző: Vincze Balázs.
Emberelőny/gól: 14/6, ill. 7/3
Ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Simon (26.), Bundschuh (30.), Ambrus (32.)
Házi góllövőlista (Vodafone OB I.):
Biros Péter 19 gól
Bárány 16 gól
A.Feltham 16 gól
K.Graham 14 gól
Varga II. Zsolt 13 gól
Hegedüs 10 gól
Erdélyi 9 gól
Hárai 8
Binder 6 gól
Kovács 7 gól
Chilkó 5
Bundschuch 3 gól
Jakab 3
Sántavy 3
13. forduló: 2010.01.30. |
18:30, Szeged |
Szeged - UTE
12:5 |
17:00, Népliget |
FTC - OSC
16:7 |
18:00, Hajós |
Vasas - Pécs
16:10 |
19:00, Bitskey |
Eger - BVSC
11:6 |
18:00, Kőér |
Domino Honvéd - Szentes
16:3 |
OB I. |
Csapat |
M |
Gy |
D |
V |
Gk |
Pont |
1 |
ZF-Eger |
12 |
10 |
1 |
1 |
50 |
31 |
2 |
TEVA-VasasPlaket |
12 |
10 |
1 |
1 |
93 |
31 |
3 |
FTC Fisher Klíma |
12 |
9 |
1 |
2 |
32 |
28 |
4 |
Szeged Beton |
12 |
8 |
2 |
2 |
44 |
26 |
5 |
Domino Honvéd |
11 |
6 |
1 |
4 |
32 |
19 |
6 |
Szolnok F-K |
11 |
5 |
3 |
3 |
13 |
18 |
7 |
UNIQA-UTE |
11 |
3 |
1 |
7 |
-39 |
10 |
8 |
Pécsi Vízmű PVSK |
11 |
2 |
2 |
7 |
-33 |
8 |
9 |
BVSC- Zugló |
12 |
2 |
1 |
9 |
-53 |
7 |
10 |
Szentesi Vk |
12 |
1 |
1 |
10 |
-77 |
4 |
11 |
OSC |
12 |
1 |
0 |
11 |
-62 |
3 |
Szécsi Zoli -mint azt korábban már jeleztük- alig másfél hete újra munkába állt. A tegnapi mérkőzésen pedig újra láthattuk egri sapkában.
Pihent a kanadai Graham és Binder Szabi, Varga II. Zsolt pedig szemgondjai miatt nem volt medencében.
Az ő játéka a szerda esti Recco elleni összecsapáson még kérdéses, hiszen komoly szemideg-gyulladás tünetetit észlelte, melyet bár kezeltek és a gyógyszerekre is jól reagált, a probléma gyökereinek feltárása miatt az orvosok kivizsgálásra küldték. Jobbulást kívánunk neki!
| |