Vodafone OB I.: a Vasas sarkában?
Az elmúlt két OB I. forduló csapatunk szemszögéből nem hozott túl sok izgalmat. Hoznunk kellett a papírformát és ezt meg is tettük. Ennek köszönhetően összesítésben a bajnoki táblázatban a 2. helyre ugrottunk. A pontozás szerint holtversenyben haladunk a Vasas előtt. Bár a bajnok gólkülönbségek tekintetében messze előttünk jár, az egymás elleni rangadók mérlege az Eger előnyét mutatja. Következik 01.30-án este 19:00-kor a BVSC.
A mérkőzésekről:
11. forduló: OSC-Eger 5:22
Bár az első negyedben még csak két gól volt a különbség a két csapat között, a második és a negyedik negyedben összesen 13 gólt dobott a csapatunk ezzel megadva a kegyelemdöfést az OSC-nek. A házigazdák az első és a harmadik negyedben vették csak be a hálót, akkor is mindössze ötször. Biros Péter 4 gólt szerzett.
12.forduló: Pécs-Eger 8:13
Csupán a második és az utolsó negyedet nyertük meg a mérkőzés során, de ez is elég volt az 5 gólos győzelemhez. A Pécs helytállását jól mutatja, hogy félidőben még csak egy góllal vezettünk, a harmadik negyed végén pedig 7:7 volt az állás. A meccset az utolsó negyed döntötte el, ahol 6 góllal gyakorlatilag bedaráltuk a házigazdákat, míg remekül zártuk a védelmet elől, így nekik nem sikerült a lépést tartani velünk. Biros Péter 3 gólt szerzett.
Házi góllövőlista (Vodafone OB I.):
Biros Péter 19 gól
Bárány 15 gól
K.Graham 14 gól
A.Feltham 13 gól
Varga II. Zsolt 13 gól
Erdélyi 8 gól
Hegedüs 8 gól
Hárai 7
Binder 6 gól
Kovács 6 gól
Chilkó 4
Bundschuch 3 gól
Jakab 3
Sántavy 2
OBI.
|
Csapat |
M |
Gy |
D |
V |
Gk |
Pont |
1 |
ZF-Eger |
11 |
9 |
1 |
1 |
45 |
28 |
2 |
TEVA-VasasPlaket |
11 |
9 |
1 |
1 |
87 |
28 |
3 |
FTC Fisher Klíma |
11 |
8 |
1 |
2 |
23 |
25 |
4 |
Szeged Beton |
11 |
7 |
2 |
2 |
37 |
23 |
5 |
Szolnok F-K |
11 |
5 |
3 |
3 |
13 |
18 |
6 |
Domino Honvéd |
10 |
5 |
1 |
4 |
19 |
16 |
7 |
UNIQA-UTE |
10 |
3 |
1 |
6 |
-32 |
10 |
8 |
Pécsi Vízmű PVSK |
10 |
2 |
2 |
6 |
-27 |
8 |
9 |
BVSC- Zugló |
11 |
2 |
1 |
8 |
-48 |
7 |
10 |
Szentesi VK |
11 |
1 |
1 |
9 |
-64 |
4 |
11 |
OSC |
11 |
1 |
0 |
10 |
-53 |
3 |
|