Megvolt a sorsolás: Theodora Magyar Kupa 2009/10.
Két "kalapból" sorsolták ki ma kora délután Theodora Magyar Kupában mérkőző négy csoportot, csoportonként négy-négy csapattal. A választóvonal (a kalapok között) az OB I. 1-4. ill. 5-8. helyezettje között húzódott, így az első négy helyezett -értelem szerűen- nem játszhat majd egymással a csoportmérkőzéseken.
Ezeket szeptember 26-27-én bonyolítják majd le.
Minden csoportból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőkbe, amik pontos lebonyolítási rendjét szeptember 28-án sorsolják ki. A negyeddöntők az október harmadikai ill. negyedikei hétvégén kerülnek megrendezésre.
Az elődöntőbeli mérkőzésrendet november 2-án sorsolják majd ki, a finálékat pedig november 21-én és 22-én rendezik majd meg.
A helyszíneket a zárójelben (ld. lent) feltüntettük. A negyeddöntőkön mindegyik csapat a saját uszodájában mérkőzik. Az elődöntőkre a legjobb négy csapat pályázik, míg a döntőre szintén külön pályázatot írnak ki. Ezek függvényében kerül sor a helyszínek megjelölésére.
A győztes a 2010/11-es LEN KUPA sorozatba kvalifikálja csapatát.
A csoport
Honvéd-Pécs-TIPO-Tatabánya
B csoport
Eger-UTE-Szentes-Ybl
C csoport
FTC-Szeged-Hódmezővásárhely-Szolnok
D csoport
Vasas-BVSC-OSC-Neptun
Program:
Időpont/helyszín |
Csoportmérkőzések |
2009.09.26. (szombat) |
A csoport (Pécs) |
10:00 |
TIPO-Honvéd |
11:30 |
Tatabánya-Pécs |
16:30 |
Honvéd-Tatabánya |
18:00 |
Pécs-TIPO |
|
B csoport (Szentes) |
11:00 |
Szentes-Eger |
12:30 |
Ybl-UTE |
15:00 |
Eger-Ybl |
16:30 |
UTE-Szentes |
|
C csoport (Hódm.) |
10:00 |
Hódmezővásárhely-FTC |
11:15 |
Szolnok-Szeged |
14:30 |
FTC-Szolnok |
15:45 |
Szeged-Hódmezővásárhely |
|
D csoport (Szőnyi út) |
10:00 |
OSC-Vasas |
11:30 |
Neptun-BVSC |
16:00 |
Vasas-Neptun |
17:30 |
BVSC-OSC |
2009.09.27. (vasárnap) |
A csoport (Pécs) |
10:00 |
Tatabánya-Tipo |
11:30 |
Pécs-Honvéd |
|
B csoport (Szentes) |
10:00 |
Ybl-Szentes |
11:30 |
UTE-Eger |
|
C csoport (Hódm.) |
14:00 |
Szolnok-Hódmezővásárhely |
15:15 |
Szeged-FTC |
|
D csoport (Szőnyi út) |
10:00 |
Neptun-OSC |
11:30 |
BVSC-Vasas |
Forrás: vlv.hu
|