Szigeti edzés a montikkal
Hétfő este megérkezett a Szigetre a montenegrói válogatott, amelyik a tavalyi malagai EB és az Euroliga után (klubszinten) alig három hete megnyerte Podgoricában a Világligát is. A nemzetközi versenyen a szerbek is szerepeltek, így a két válogatott a felkészülési szakaszban már jácskán előttünk jár. A montenegrói csapattól a hétfő esti és keddi kétkapuzások után elbúcsúzunk, a szerbek azonban a hét második felében érkeznek és maradnak is, egészen az UNICUM KUPA végéig.
Biros Péter nyilatkozott a vlv.hu-nak:
A vlv.hu-n elhangzott több nyilatkozat is, többek között az év közben Montenegróban játszó Kiss Gergely és Gór-Nagy Miklós is kamera elé állt.
Gergő elmondta, hogy a fiatal állam igen sematikus, statikus vízilabdát játszik, így előnyünkre válhat a közös felkészülés, bár a csapatunk még korántsincs csúcsformában (fizikailag).
Gór-Nagy Miklós pedig rávilágított arra a tényre, hogy már nem csak a káromkodásokat értik szerbül és ez később akár döntő momentum is lehet.
Kerethírdetés a KUPA előtt vagy után várható.
|