Biros Péter Hivatalos Honlapja
A 13-as
     
Klub
     
\\\\Chat\\\\
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Vissza

KEZDŐLAP

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
FELKÉSZÜLÉSEK 2009.
FELKÉSZÜLÉSEK 2009. : Szigeti edzés a montikkal

Szigeti edzés a montikkal

Hétfő este megérkezett a Szigetre a montenegrói válogatott, amelyik a tavalyi malagai EB és az Euroliga után (klubszinten) alig három hete megnyerte Podgoricában a Világligát is. A nemzetközi versenyen a szerbek is szerepeltek, így a két válogatott a felkészülési szakaszban már jácskán előttünk jár. A montenegrói csapattól a hétfő esti és keddi kétkapuzások után elbúcsúzunk, a szerbek azonban a hét második felében érkeznek és maradnak is, egészen az UNICUM KUPA végéig.


Biros Péter nyilatkozott a vlv.hu-nak:

 

A vlv.hu-n elhangzott több nyilatkozat is, többek között az év közben Montenegróban játszó Kiss Gergely és Gór-Nagy Miklós is kamera elé állt.
Gergő elmondta, hogy a fiatal állam igen sematikus, statikus vízilabdát játszik, így előnyünkre válhat a közös felkészülés, bár a csapatunk még korántsincs csúcsformában (fizikailag).
Gór-Nagy Miklós pedig rávilágított arra a tényre, hogy már nem csak a káromkodásokat értik szerbül és ez később akár döntő momentum is lehet.

Kerethírdetés a KUPA előtt vagy után várható.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     
Vezérfonal

"Aki nagyon messziről indul, az nagyon messzire mehet. Mert van egy olyan belső hajtóereje..."

/Kemény Ferenc/

     
Sport-történelem
     
Válogatott
     

PIKKIN SHOP - Márkás cipõk, jó árak! - VANS, NEW BALANCE, CONVERSE, NIKE, PUMA, LEVI'S - KATT A CIPÕKÉRT!:)    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Sok asztrológiai és ezoterikus olvasmány,szoftverek,horoszkóp megrendelési lehetõségek diplomás asztrológustól! Kattints    *****    A legmenõbb mandalás póló a tied lehet! Kattints ide!    *****    A legjbb cicás póló a Pólómánia oldalán! Kattints!    *****    Horoszkóp minden érdeklõdõnek, diplomás asztrológustól. Rendeld meg, a nagyon részletes analízist és 3 év elõrejelzést!    *****    Gyémánt Erika blogja. Gyere és nézz be!    *****    Tarot kártyajóslás kedvezményes áron - Norina Tarot.    *****    Egy jó receptet keresel? Kattints, és válogass, a jobbnál jobb receptek között!    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Kiket várunk nagyon? ismerd meg a keresett és canon karaktereinket :)    *****    "Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!" - Tennessee Williams    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Mit érez irántad? Miért viselkedik úgy, ahogy? Megcsal? - A Tarot kártya tudja a választ! Norina Tarot    *****    <<< szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték >>>    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    ÉS MI LESZ AZ ÁR, AMELYET MEG KELL FIZETNI MÁGIÁÉRT? MIRE LEHET KÉPES EGY DRUIDA, KI HOSSZÚ ÁLOMBÓL ÉBRED?    *****    Párkapcsolat, karrier, pénzügyek - elakadtál valahol? Szeretnéd tudni a válaszokat? Akciós Tarot kártya elemzés!    *****    and i know now that this world will never be enought